Karsai Mihály honlapja

Természetjárás, sízés, hegymászás
Subscribe

Júlia Alpok, Triglav túra 2006.08.06-12.

október 01, 2015 By: admin Category: Magashegyi túrák

 

Júlia Alpok, Triglav túra
Magashegyi túra: 2006. augusztus 6-12.

1. nap: 2006. augusztus 6-a vasárnap:

Előzetes túratervvel szemben munkahelyi feladatok és az esős időjárás miatt egy nappal később, két személygépkocsival összesen heten indultunk el, Békéscsaba – Orosháza – Baja – Udvar – Eszék – Velika Kopanica – Zágráb – Ljubljana – Bled – Mojstrana – Aljazes dom útvonalon.
A 818 km-es útszakaszból, elvileg 394 km-en autópályán haladtunk. Csak elvileg, mert a szlovéniai autópálya szakaszon négy helyen is 2×1 sávos főútra terelik a forgalmat. A horvát szakasz 88 Kunába, a szlovén szakasz  5,4 Euróba került egy-egy személyautóra vetítve.
A Bledi tó környékén egy óra alatt (parkolási díj 1 Euró/óra) sikerült a várat felkeresni és sétálni egy kicsit a tó körül, ahol hattyúkkal és felfújható vízi mászófallal is találkoztunk. A túrán készült FOTÓK összegyüjtve is megnézhetők.
Mojstrana (641m) után a Pericnik patak mellett a Vrata völgyben hamar megtaláltuk a Pericnik vízesést (720m), majd egy rövid 25%-os aszfalt burkoaltú emelkedő után többnyire makamám úton érkerünk a Aljazev turistaház elötti parkolóba, amit egy sorompó zár le. Innen 200 m-re lévő szálláshelyre menet kipróbáltuk mennyire lesz nehéz a 16-18 kg-os hátizsák, amit a túrákon végig cipelnünk kell.
Aljažev dom v vratih mountain hut 1015m , Savska 1 , 4281 Mojstrana
8 szoba, 23 ágy, 115 közös szálláshely, Telefon: ++386 4 589 51 00 , ++386 31 384 013
e-mail: pd.dovje-mojstrana@siol.net

A turistaházban a priccses fekhelyeken (durmitory beds) 10 Euró + 1 Euró üdülőhelyi díj áron kaptunk szállást. A   hegymászóUIAA igazolványra 20% kedvezményt adtak.
2. nap, hétfő: Aljazev dom – “Prag” kiépített turistaút – Triglav  turistaház 2515m

Túra szintvonalas térképe betölthető.
A reggeli kiadós eső után elég lassan készültünk el az összecsomagolással, a hátizsákokból minden fölöslege holmit visszapakoltunk a kocsikba, így a tartalék kötelet és a karabinereket is.
A háztól két jelzett út vezet fel a Triglav alatt Keleten elterülő sziklafennsíkra. Mindkét út a patak mellett indul felfelé. A jóval nehezebb Tomiskova út a lezuhant hegymászók emlékművénél balra elhagyja a Bistrica völgyet és részben biztosított úton, meredek kapaszkodóval visz fel a Kugy peremre.A könnyebb és hosszabb Prag út felvezet a patak forrásáig. A Triglav Északi fala alá.
A Prag út néhány szakasza:
Vrata völgy végén a Triglav Északi fala:

Az eddig déli irányú út keletre fordul és az első vas tüskékkel biztosított sziklás szakasz után a sziklafalat átlósan keresztező füves padra érkeztünk. Meredek vasalt útszakasz után jutottunk fel a Kugy peremre. A Kotel mészkőfennsíkot kersztezve a Triglavi gleccser maradványai mellett, majd egy sziklás szakasz után 5 óra helyett a csapat eleje 6, a lemaradó része 9 óra alatt jutott fel a Triglavski dom (2515m) túristaházhoz.
A Triglav gleccser közvetlenül a Triglav turistaháztól nyugatra foltokban észlelhető a csúcs  északnyugati lejtőjén. Az 1000m magas északi fal a gleccsertől északnyugatra, a csúcstól északra szakad le, a Prag út /kelet/ és a Ljuknja nyereg között, 2,5 km hosszan. Rajta több sziklamászó út van /pélául a Német, Bajor, Szlovén út/. A fal mászó-útjairól a turistaháznál álló nagy tábla tájékoztat.
Triglavski dom na Kredarici mountain hut 2515m
30 szoba, 140 ágy, 160 közös szálláshely, Telefon:  ++386 4 202 31 81, ++386 1 231 26 45
e-mail: info.pdljmatica@siol.net

Előzetes hírekkel szemben, mely szerint a Triglav környékén a legalapvetőbb tisztálkodási feltételek is hányoznak, az általunk érinett négy turistaházban messze nem igazak. Legnagyobb meglepetést a Triglavski dom nyújtotta, ahol két szélkerék és több napelem szolgáltatja az energiát a teljesen felújított háznak, internet kapcsolat mellett bankkártyával is lehet fizetni. Épület alagsorában tiszta WC-k és hideg, melegvizes mosdó fogadott. Igaz a gleccser olvadékból felszivattyúzott víz egy kis tábla szerint ivásra nem használható, de tea és leves főzésre nekünk  megfelelt.
Teljesen fölösleges volt 4 liter vizzel túlterhelni az amúgy is nehéz hátizsákjainkat, amit igazol, hogy rajtunk kívül mindenki 10 kg-nál kisebb hátizsákokkal túrázott. Még egy fontos tanulság, a szédülés mentességet igénylő (vas tüskékkel és sodronyokkal kiépített) 1-es nehézségű “turista utakon” csak a kis gyerekeknek szükséges egy rövid kötélbiztosítás. A túra igazolta, hogy nincs szükség a jelzett utak bejárására méreg drága “klettersteig”  felszerelésre, hiszen a Prag úton kb.30 m hosszon, a Trigravra vezető úton kb.20 m hosszon és a Kis és a Nagy Triglav közötti vízszintes gerincélen használható csak, ugynis a többi szakaszon a vastüskék mellett nincs acél sodrony a karabinerek akasztgatására.
3.nap, kedd: Triglav th. – Mali Triglav 2725m – Triglav 2864m – Dolics (Trzaska) th. 2151m

Túra szintvonalas térképe betölthető.
A regeli hideg szeles időben két helikopter folyamatosan megkezdte a turistaház feltöltését. Egy órás tollászkodásunk alatt legalább hatszor hétszer fordultak. A túrát kicsit átszervezve hátizsák nélkül mentünk fel a Mali Triglav 2725m-es és a Triglav 2864m-es csúcsára. Végig vas tüskékkel és sodronyokkal jól kiépített úton, az 1 órás szintidő helyett 2 óra alatt jutottunk fel a csúcsra. A 40km/órás szél ellenére az időjárásal nagy szerencsénk volt, mert  ragyogó napsütésben élvezhettük a csodálatos panorámát.
Visszatérve a Kis Triglavon keresztül a Triglavi turistaházhoz, a hátizsákjainkkal együtt a Planika turistaház érintésével  Délről megkerültük a Triglavot és 2,5 órás szintidő helyett 4 óra alatt megérkeztünk a Dolics turistaházhoz.

Tržaška koča na Doliču mountain hut 2151m
22 szoba, 93 ágy, 51 közös szálláshely, Telefon: ++386 4 574 40 69, ++386 50 614 780

A túristaház melletti téli száláson kaptunk a szokásos 10 + 1 Euró áron priccses szálláshelyet.

Az egy személyes kézmosónál néhány percet várni kellett, a kinti WC-ben vizes vödörrel oldották meg a vízöblítést.
4. nap, szerda: Dolics (Trzaska) th. – Luknja nyereg 1758m – Pogacnikov th. 2052m

Túra szintvonalas térképe betölthető.
Hajnali eső után felhős időben indultunk tovább a Kanjavec (2548m) Északi oldalán a  Komar völgyben 650 m-t ereszkedve 1500 m-re, majd a Korita völgyben fel a Luknja nyeregbe (1750m).

Rövid pihenő, étkezés és nézelődés után egyre nagyobb esőben kell átmásznunk a Bovski Gamsovec (2394m) sziklás csúcsán és a csúcs alatti éles Északi gerincen, mire a 3,5 órás szintidő helyett 6 óra alatt megérkeztünk a Pogacnikov turistaházhoz (2052m).

Pogačnikov dom na Križkih podih mountain hut

5 szoba, 37 ágy,  30 közös szálláshely,  Telefon: ++386 4 533 64 51,  ++386 51 221 319
e-mail: pdradovljica@siol.net

A turistaház téli szállásán 10 + 1 Euró volt a szállásköltségünk, az UIAA hegymászó igazolványra itt 50% kedvezményt adtak.

5. nap, csütörtök: Pogacnikov dom (2052m) – Aljazev turistaház (1015m), majd haza utazás.

Túra szintvonalas térképe betölthető.
Az időjárás tovább romlott és a helyi előrejelzés szerint további három napos esőre kellet volna felkészülnünk.

A jó idő kivárására nem maradt időnk, ezért sajnos a túrát le kellett rövidítenünk. A lehető legrövidebb úton  a Dovska vratica (2180m) nyeregbe visszatérve a Sovnata völgyben ereszkedtünk le a Vrata völgybe az Aljazev turistaházhoz.
Rövid átöltözés után kocsiba ülve, mojstranai tankolás után Zágrábig azonos úton haza utaztunk. Zágrábtól az egyik kocsi az Eszék – Baja útvonalon még az éjszaka Orosházára érkezett. Másik kocsival Zágráb – Gorican útvonalon 41 Kuna autópálya díjat fizetve érkeztünk Letenyén a Thermál kempingbe (nagyon olcsón 1700 Ft-os áron éjszakáztunk és fürödtünk), majd pénteken a 7-es főúton, M7-es és M5-ös autópláyán délután érkeztünk Békéscsabára.

Teljes úthossz: 1616km, teljes autópálya díj: 9240 Ft volt.

A túrán készült legjobb FOTÓK itt megtalálhatók.
Résztvevők:

Gyorsabb csapatrész:

1. Sipos József                          Bcs. Barackos köz 27.         30/9682-774 ,    549-400

2. Siposné Matuska Klári

3. Magyar Róbert                      Bcs. Gyóni G.u. 9.I/1.   549-400 / 132  ,         20/385-5302

Fontolva haladók:

4. Gyebrovszki Tamás               Békéscsaba,   Dugonics u. 9/1.                       20/475-7873

5. Benkő Mihály                        Orosháza, Kelet u. 48.                                    30/955-2123

6. Kátai Zoltán                          Orosháza,

7. Karsai Mihály                        Békéscsaba, Berzsenyi u. 133.                        30/995-6695

 

 

 

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.