Karsai Mihály honlapja

Természetjárás, sízés, magashegyi túrák
Subscribe

1992. szilveszter Biharfüred

január 01, 2010 By: admin Category: Sítúrák

1992. december 30. – január 2. Biharfüred

A Personal-Tempotours szervezésében vettünk részt a szilveszteri sítúrán. Kicsit gyanús volt, hogy Békéscsabáról Tóth Gábor főszervező nem indult el velünk az autóbusszal. Szerinte Száva János, aki már a helyszínen van mindent rendezni tud.
Biharfüreden a Jadolina Hotelhez történő megérkezésünket Száva János alszervező nagy meglepetéssel fogadta, hiszen Ő már egy autóbuszos csoportot a szállodában elhelyezett és nekünük csak egy nappal később lehet szállásunk. Egy – két gyerekes családot, így Kálmán Péter és Vantara Gyula négyfős családját még el tudta helyezni, de a csapat nagy része türelemmel és némi alkohol fogyasztással a szálloda halljában vártuk a megoldást. Végül már Száva Jánost sem találtuk, így elindultunk magunk helyet keresni. Ha jól emlékszem én egy hat fős csapattal Vantara Gyulánál találtunk a szőnyegpadlón némi helyet a kritikus éjszakára.
Másnap egy román csoport kiköltözése után végül a szálláshelyek redeződtek, valamint a szilveszteri vacsora és buli is nagyon jól sikerült.

Jakucs Laci gitározásán kívül túl sokra azért nem emlékszem, állítólag a román és a magyar éjfélkor is én töltögettem a pezsgőt, amiről valószínűleg a korábbi wiskys köszöntések miatt már nem mardt emlékem.

Igazán sízésről túl sokat nem érdemes beszélni, talán a január elsején tartott mélyhavas kijózanító gyalogúra érdemel említést.

Költségek: utazás, szállás, étkezés és a szilveszteri vacsora: 5000 Ft/fő.

Résztvevők:
Gácser József, Mézes Mihály, Born Valéria, Döge Zita,
Buka Tamás háromfős, Putnoki Lajos kétfő családja,
Vantara Gyula négyfős, Kálán Péter négyfős családja,
Bielik János négyfős, Jancsika Árpád háromfős családja,
Kovács Éva, Juhásza Attila, Molnár Klári, Karsai Mihály

Leave a Reply